Éppen úgy készítjük, mint a “Szaloncukor 3.”, csak fövés közben adjunk hozzá (6-8 deka csokoládét és mikor a próba után levettük a tűzhelyről, kavarjunk hozzá 4-5 deka finom friss vajat is, és ezzel együtt dörzsöljük ki, formáljuk meg, és felvágás után csomagoljuk be.
Ezt szintén úgy készítjük, mint a szaloncukrot, csak finom erős feketekávéval pótoljuk a vizet. Például 5 evőkanál kávé, 5 evőkanál víz. Próba után, ha levettük a tűzről, ehhez is tegyünk 3-4 deka vajat. A további eljárás az, ami az előbbieknél.
Hozzávalók: 25 dkg cukor, 10 dkg vaj, 4 dl tej, 2 kávéskanál kakaó-, dió- vagy rumeszencia. A megadott anyagokat 1,5 literes zománcozott lábasba a tűzön állandóan keverve forraljuk, addig, amíg a lábas alja keverés közben jól látható. Hideg tálban még tovább keverjük, amíg alakíthatóvá válik, azután lapos tálon elrendezzük.
Fél kiló cukrot, fél liter jó friss habtejszínt, 5 deka vajat, kis darab vaníliát és egy csésze nagyon jó erős feketekávét tegyünk oda főni, és folytonos kavarás mellett főzzük, ameddig, mint a szaloncukornál szokott dörzsölési próbánál, kissé grízesedni kezd. Ekkor vegyük le, és éppen úgy dörzsöljük előbb tányéron, majd márványlapon, mint a szaloncukrot, míg végre [...]
Hozzávalók: 1 kg (barna) cukor, 3 dl víz, ízesítő anyagok: darált dió, kakaó, mogyoró, marcipánmassza, kókusz, citrom. Bevonáshoz: csokoládés tortabevonó. A cukrot a vízzel főzzük addig, amíg szálasodni nem kezd. Vékony drótból hajlítsunk gyűrűt, mártsuk bele a masszába, és próbáljunk meg buborékot fújni úgy, mintha szappanbuborékot fújnánk. Ha ez sikerül, akkor már megfelelő a cukor [...]
Hozzávalók: 20 dkg kristálycukor, 10 dkg krumplicukor, 1 dl erős feketekávé, 1 dl tej, egy púpozott kiskanál kakaópor, 10 dkg vaj vagy Rama margarin. Megforrósítjuk a feketekávét, és a cukrot, krumplicukrot, kakaóport meg 8 dkg vajat beletéve addig főzzük, amíg az edény falától el nem válik. Kivajazott porcelán tál aljára ujjnyi vastagon elsimítjuk és hagyjuk [...]
Egy tiszta, ép zománcú lábasba tegyünk fél kiló cukrot és hozzá 10 evőkanál vizet. Tegyük a tűzhelyre és folytonos kavarás mellett attól fogva, mikor felforr, főzzük 7-8 percig. Ez alatt készítsünk elő egy márványlapot, vagy ha az nincs, egy nagy porcelántortalapot; aztán 1-2 mélytányért, egy gömbölyűaljú poharat, egy kanalat, 1-2 asztali kést és a gyümölcsesszenciákat, [...]
(Barackos szaloncukor, Citromos szaloncukor, Császárkörtés szaloncukor, Diós szaloncukor, Málnás szaloncukor, Mogyorós szaloncukor, Narancsos szaloncukor, Vaníliás szaloncukor Hozzávalók: 1/2 kg cukor, 2 dl víz és a megfelelő ízesítő anyagok: citrom, darált dió vagy mogyoró, baracklekvár vagy málnadzsem, vaníliás cukor, narancs- vagy császárkörte-aroma. Fél kiló cukrot felteszünk főni két deci vízzel. Addig főzzük kevergetve, amíg hólyagos és [...]
(Csokoládés szaloncukor, Kávés szaloncukor, Kókuszos szaloncukor, Marcipános szaloncukor Hozzávalók: 1/2 kg cukor, 10 evőkanál víz és a megfelelő ízesítő anyagok: feketekávé, marcipán, kókuszreszelék, kakaó vagy csokoládé és vaj. Egy lábasba teszünk 50 dkg cukrot és 10 evőkanál vizet. Folyamatos keverés közben a forrástól számítva még 8 percig főzzük. Közben 6-7 perc után tányérra teszünk egy [...]
Legutóbbi hozzászólások